Az idén először megrendezésre kerülő Audio Expo kiállítója lesz a Koscso Media Engineering Kft és a My Reel Club®
Ahogy ezt már nyár elején az alábbi írásban jeleztük, az idén először megrendezésre kerülő Audio Expo kiállítója lesz a Koscso Media Engineering Kft és a My Reel Club®.
Innovatív hazai prototípusokat mutatunk majd be, amelyek még nem termékek, nem gyártják őket sorozatban, de minden esélyük megvan arra, hogy sikeres termékké váljanak.
Szintén közös bennük, hogy tervezőik többségükben évtizedes, néhányuk esetében nemzetközi gyakorlattal rendelkeznek. Természetesen nem maradhatnak el a My Reel Club® felvételeinek bemutatói sem, van egy pár még kiadatlan felvétel, amikbe belehallgathatunk. Digitálisan és szalagon is.
Bemutatkozik két új Djabe felvétel is, szombaton (október 5) a szalagra készült 2024 májusi Chieli Minucci/Djabe albumról néhány track, vasárnap (október 6) pedig a 2003 — ban megjelent Unplugged At The New Orleans Djabe koncert felvétel mesterszalagjáról digitalizált DSD256 felvétel bemutatása történik meg.
Beharangozzuk Kishonti István: A hangtér művészete című, hamarosan megjelenő új könyvét is és természetesen bemutatunk több, István különleges 4 csatornás (Kobak) mikrofonjával készült felvételt is. Most csak 2 csatornán, de tervezünk ismét 4 csatornás bemutatókat is.
Az alábbi eszközök hallgathatóak meg az Audio Expo 602-es szobájában:
ADM: R2R DAC
Bese Attila (Alisca Orange): Tetródás csöves RIAA korrektor, phono erősítő
Canever Audio (Olaszország): ZeroUno PLUS ULTRA Trióda/JFET hibrid csöves DAC és előfok
Hi-Mod Audio: 3 utas aktív hangsugárzó, D-osztályú erősítő DSP-vel és DSP nélkül
KME: Roon Core, Audirvana kiszolgálásához Advanced Audio platformok, Linux operációs rendszeren
Malfox Analogue: Silver 2B hangszedő prototípus, Mini lemezjátszó, és MC trafó
Máthé Kálmán: ezüst USB kábel
Pillartech: eszköz alátétek
Sabo Audio: ezüst USB és XLR kábelek, a Galactic és Solar kábelsorozatból
Ultrafide (angol): U4Pre előerősítő
Zsenák István: egy és két utas (egy+szub) passzív és aktív hangsugárzók, Hi-Mod erősítővel és DSP-vel hajtva.
A kiállításig hátralévő időben egyenként is bemutatjuk majd a fontosabb eszközöket.