Jazz at the Pawnshop audiofil album hangzásának elemzése
Szerző: Kishonti István, eurOpus Audio Kft.
(a multi-session recording made by Gert Palmcrantz, December 6–7, 1976, at Jazzpuben Stampen (Pawnshop) in Stockholm, Sweden)
Vessük össze a Jazz at the Pawnshop lemez fotókkal is illusztrált leírását a hangélménnyel, kizárólag hangtér tervezési szempontok szerint. A fotók nem a felvétel idején készültek, vagy nem werk fotók, és a hangszerek elrendezését a színpadon nem a szövegnek megfelelően mutatják, ezért a valódi színpadképet egyetlen, vélhetően a helyszínen készült nem pontos rajz alapján lehet elképzelni.
A több mikrofonos felvétel Neumann mikrofonokkal készült (4 db U47, 2 db KM56, 3 db Neumann M49). A hangmérnök két pár U47 mikrofont ORTF elrendezésben használta (de a szöveg ezt csak egy párról állítja), így a felvétel közepének magas hang hiányosnak kellene lennie két okból. Eleve a kardioid mikrofonok a főiránytól eltérő irányokban magas hiányosak, a Neumann mikrofon pedig kifejezetten az, mivel nagymembrános. Ez még a Neumann hivatalos adatlapjáról is leolvasható. Ezt magas hang emeléssel lehet kompenzálni. Az ORTF főmikrofon pár miatt érdemes a hangfelvételt fejhallgatóval meghallgatni.
A hangfelvétel csillogó hangzását több mindennek köszönheti. A magas emelést a szöveg is leírja (10 kHz fölött), de az nem olyan kismértékű, mint azt állítja. A fényes hangzást erősíti a használt Dolby A 361 zajcsökkentő ismert exciter jellegű hatása is. (Az exciter páros felharmonikus dúsító eszköz, amitől a felvétel fényesebbé válik.) Ezen felül pedig a szaxofon szinte a főmikrofon pár alatt helyezkedett el, ezért közeli a hangzása, és mögötte a vibrafon is szélesen szólal meg a mikrofonok közelsége miatt. A közeli mikrofon pár miatt a szaxofon testhangjai jobban hallhatóak, ez teszi intimebbé a megszólalását, egyébként egy kissé nagyobbnak is rajzolva a kiterjedését a természeteshez képest.
Mit lehet még hallani a hangfelvételen? A hangszerek nem az szövegben leírt színpadi elrendezésnek megfelelő irányból szólalnak meg. Így tehát a hangfelvétel eleve nem lehet két mikrofonos. Összességében zavaros a hangfelvétel, főleg a zongora hangzása, azzal a trükkel, hogy a felvétel készítője sztereó párokat használt, ezért tűnik hangszerenként térben megjelenőnek, viszont a legalább kettő — de inkább három — mikrofonpár mind-mind más teret hoz létre, és a hangtér nem egységes.
Ha a felvétel két mikrofonos lenne, akkor a dob balról, a zongora jobbról szólalna meg, nem lenne mindkét hangszer egész teret betöltő (lásd ábra).
A felvételen hallatszik, hogy a hangképtervező igyekezett két — esetleg három — hangsíkot létrehozni. Előtérben a szaxofon van. Mitől került előtérbe? A “legfényesebb” a megszólalása, mert viszonylag közelmikrofonozott egy ORTF sztereó páros mikrofonnal. Ezáltal “a saját hangterében” közeli érzetet kelt. Miért került középre? Mert a hagyományos elvárás, a tradíció szerint a szólistának középre kell kerülnie.
A második hangsíkot a vibrafon adja, aminek a térleképzése azt igazolja, hogy azt is a főmikrofon rajzolja ki, a szaxofon mögött. Bár a főmikrofon két méter magasan van és a szaxofonhoz nagyon közel, mégis a szaxofon időnként kitakarja a vibrafont. Ez egyértelműen hallatszik. A szaxofon és a vibrafon egységes hangteret alkot.
Harmadik hangsíkként a dobot is újabb sztereó mikrofonpár szolgáltatja, aminek a hangképe nem illeszkedik a főmikrofon pár hangképéhez. Mivel a valóságban a dobok a színpad bal oldalán voltak, hangját a főmikrofon pár is érzékelheti. A dobok elválasztása érdekében is kellett a főmikrofon párt elég közel helyezni a szaxofonhoz és a vibrafonhoz. A dobok sztereó mikrofonpárja jól kirajzolja a dobkészletet, de a reálisnál jóval szélesebbre keverve. A dobszettnek szűkebb szögben kellene megszólalnia, ha már viszonylag nagy mélységet akart a hangkép tervezője adni számára. Ehhez képest igen szélesre sikerült a saját hangterében, valamint túl “távolra” ha már tudjuk, hogy a színpad igen kicsi volt. Ezek után nyilvánvaló, hogy ez a hangtér is mesterségesen kevert, bár önmagában megint sztereó, ám egy újabb, a másik kettőhöz és a színpadképhez sem illeszkedő hangtér.
A hangképben vannak nem sztereó elemek is, a zongora és a bőgő.
A zongora hangképe hibás. Először is, térbeli pozíciójában, nem elég, hogy a színpadképhez képest ismét más helyre került, hatalmas nagy lett. A zongoránál szintén közelmikrofonozás hallatszik (a leírás szerint egyetlen mikrofonnal, amiből nem keverhető ki sztereó hangzás). Tehát a zongora ugyan sztereósan szólal meg, de a jobb kéz a szaxofon jobb oldalán hallatszik, a bal kéz meglehetősen nagy távolságra a szaxofon bal oldalán, közötte pedig a hangszer kilyukad (hogy helyet adjon a szaxofonnak és a vibrafonnak).
Tehát a hangzását inkább két, irányba kevert monó mikrofon adja. A hangszernek nincsen környezeti hangtere, és a hangsíkbeli helye nem értelmezhető. Némi távolság érzetet egyszerű magashang hiány okoz (manipuláció).
A másik nem sztereó hangszer a bőgő. A bőgő a háttérben szólal meg, és mint az kiderült a leírásból is, egyetlen, irányba kevert mikrofon segíti az érvényesülését. Térbeli pozíciója szintén nem értelmezhető a hangsíkokhoz képest.
Sem a szaxofon és vibrafon páros hangtere, sem a dobszett hangtere, sem a zongora hangtere nem illeszkedik egymáshoz, és a zongoratest nem rajzolódik ki hangszerként, csak ott van valahol. Az így kialakított, a színpaditól eltérő hangkép a kor szokásos hangzásbeli elvárását tükrözi.
A felvételen a hangszerek megszólalása viszonylag természetes, durva spektrális manipuláció nem történt, de összehasonlítva a Joe Murányi hanganyaggal (aminél a két DPA 4006 mikrofon hangját hallod a természetes környezetben) gyanúsan fényes a hangzás, vagyis egészen biztosan nem a természetes megszólalást halljuk. Ezt a szöveg is elismeri, amikor enyhe magas emelést említ. Hát, szerintem nem enyhe a beavatkozás, de nem veri agyon a hangszerek hangját, és a mikrofonoknak igen kicsi a nemlineáris torzítása, ami a Neumann mikrofonoktól el is várható.
Összességében, a szokásos sokmikrofonos stúdió hangfelvételekhez képest ez a hanganyag kétségtelenül jobban szól, egy laikus számára tényleg lenyűgöző, főleg a hanglemezek világában, a sok átlagos kiadvány mellett. Ennek egyik biztosítéka a Nagra volt, a másik a Neumann parádé, a harmadik a stúdiókban egyáltalán nem szokásos sztereó hangszer kezelés, és a dinamikaszabályozók stúdióban nem szokásos mellőzése volt (a hanglemez vágáshoz szükséges némi dinamika szűkítéstől eltekintve). Vagyis olyan hangzás kerekedett ki, ami szakít a kor hagyományos technológiájával, ezért valóban gyökeresen eltérő, meglepő a hangzása. Furcsállom, hogy az évtizedek során senki nem hiányolta az egységes hangtér szerkezetet. Minimum azok nyolcvanan, aki a nézőtéren ültek. Vagy miért veszi természetesnek bárki a high end audio világában, hogy egy hangfelvétel manipulált, ha erényekben gazdag is? Ennek ellenére a hangipar színpadán a Pawnshop hangmérnöke kiválót, művészit alkotott.
Összehasonlításként érdemes meghallgatni a „Joe Muranyi and the Jazzsteps Band” CD-ről a Jeeper’s Creeper’s felvételt.
© Kishonti István eurOpus Audio Ltd.
